Harmadik fejezet - A gömb

2013.10.27. 09:04 turtleke

Elkezdődött hát, végre kicsomagolhatunk mindent. Fél 10-re járt mire magunkhoz tértünk, és nekifogtunk. Az étkezővel kezdtünk. Feri elkezdte összeszerelni az asztalt, míg én a székeket. Végül 2-2 szék jutott fejenként. Felkerültek a kis párnácskák is. Igazi tünemény lett. Még jó hogy nem az eredetileg tervezett nagy asztalt vettünk, mert el sem fért volna rendesen. És igen csodás kis sarok született így. Na de nem állhat meg a munka, a következő páciens ALEX volt. Míg én fiókgyáros voltam, Feri a korpusszal kellett küzdjön. Akárcsak a a katalógusban, íme élőben is tökéletes az eredmény.

Mielőtt folytattuk volna a munkát, úgy döntöttünk elugrunk az Obiba. Ugyanis hónapok óta függőben volt hagyva a konyha kérdése. A mini konyha mini sarkába eddig a kerti kis asztal volt, rajta a mikróval. Ezt már a kezdetekkor úgy terveztük, hogy felkerül egy polcra a falra. Aztán korábban már láttuk az Obiba a teljes itteni konyhánkat, mivel innen vették. Gondoltuk veszünk majd egy blokkot a kis asztal helyére, és lesz rendes munkafelület és szekrény is még pakolni. De aztán mindig elodáztuk a dolgot. Most ilyen változós kedvünkben, úgy döntöttünk ez is jöhet. Csináljuk meg. Így 3 óra szerelgetés után elkocsikáztunk egy újabb bevásárlós körre. Én vezettem, és ki tudja miért, de tökéletesen parkoltam. ;) Na jó kellett kicsit igazítani, de szépen betolattam.

Nyitott szemmel jártunk-keltünk, és persze egy listával. Megtaláltuk a széklábakra, asztallábakra való kis korongokat, a bútorlapot a mikrónak, és Feri szemfülességének köszönhetően megtaláltuk a fali TV állványokat, amiket már korábban is kerestünk. Találtunk is egy egyszerű de nagyszerű megoldást, így az is a kosárba került. A konyhabútor blokkokhoz érve, mire újra kisilabizáltuk melyik elemre van szükségünk ami passzol az itteni konyhához, nos igencsak elkedvtelenedtünk. Egyrészt nem egy olcsó történet, másrészt mint kiderült, nincs benne a munkalap. Azt még neked kell külön beszerezned, méretre vágatnod. Variáltunk, nézegettük, és egyre inkább elment tőle a kedvünk. Feri egy emelettel lejjebb a kimaradt vagy más miatt leértékelt fa lapok között meglátott egy gyöngyszemet. Így jött az ötlet, hogy ő elkészítene egy asztalt ebből a fa lapból, és néznénk itt hozzá lábakat. Rendben, szuper! Még mielőtt legurultunk volna, begyűjtöttünk egy új szennyes tartót, jó nagyot, de csinosat. És egy izzót, ami épp akkor égett ki, amikor összeraktuk az asztalt, és épp azt hivatott volna megvilágítani. Jó sokat elidőztünk faláb választás terén. És még ott volt a tiplik, csavarok, polctartó kérdése. Ezek után pedig irány a dekor részleg, és a növények. Növényeket végül nem vettünk. De egy dekor tálat és hozzá egy gömböt igen. Furcsa volt, hogy Feri így kiszúrta ezt, bár egy másik tállal, de ez még szebb is így.

gomb.jpeg

Indiában kézzel készült. Szívesen találkoznék azzal, aki készítette, annyira erős hatása van a lakásban. Vonzza a tekintetet, és annyira békés. Persze még kell valami normális terítőt találni hozzá, hogy az asztalt ne sértse fel, és szép is legyen. Na de ezt nem is lehetett csak úgy elrakni sehová sem. Feri fogta a kezében őket egész úton hazafelé. Bár ahogy IKEA-ból jövet, úgy innen is érdekesen megpakolva utaztunk. 

Hazaérve, felcuccolva, már megint este lett. Elkezdtük a TV állványt felszerelni. Méricskélés, fúrás, és a TV már lóg is a falon. Először kissé ijesztő volt, de hát tán csak nem fog leesni. :) Közben felkerültek a szék és faláb korongok is. Elő lettek készítve a polcok. No ekkor derült ki, hogy a drága jó IKEA-ban, a falra való felszereléshez szükséges 5 csavart és 5 tiplit kispórolták a polc csomagjából. Csak a 2 kis csavar volt benne a polc alsó rögzítéséhez. Tipli pedig nem terem minden fán. Így hát SOS-ben cipő fel, kocsiba le, irány Obi barátunk, mielőtt bezár. Hál istennek szombaton 8-ig van nyitva, és mi 7 óra után döntöttünk úgy, hogy ismét menni kell. Gyorsan meglett a 10-10-es kis csomag, és még egy fúrófejet is beszereztünk. Irány vissza a lakba. Újra fel. És egy nagyon gyors méricskélés a TV felett a két polcnak, az állványok kicentizése, vízszintmérés, lyukak bejelölgetése. Aztán amíg Feri fúrt, én mértem a másik két falra a másik két polcot. Aztán amíg azokat fúrta, mértem a konyha polcot. Majd amikor azt fúrta, én kalapáltam be a tipliket. Mindezt azért, mert ugye a németeknél ilyesmit csinálni késő este nagyon nem dívik. Így haladtunk szépen sorban:

A nagy kérdés az volt, a két polc a TV felett passzolni fog-e. Nos, maradt egy kis hézag, de talán így jobb is a szimmetria kedvéért.

image_10_1.jpeg

De itt még közel sem volt vége. Míg Ferinek a polctartókat is fel kellett fúrni a polcra, majd azt is még fel kellett csavarozni, ahogy a többi polcot is a helyére kellett tenni. Közben a fürdőszobát kitakarítottam, és a helyükre kerültek az új fürdőszoba szőnyegek is, a szennyestartó is használatba lett véve, a mikrohullámú is le lett alul felül takarítva, mielőtt felkerült végső helyére. 

Hogyan is ünnepelhetnénk másként egy dolgos nap végét, minthogy pálinkával koccintunk. Igenám, de ha az előszobában a földön próbálod meg egy 5 literes kannából kitölteni, no akkor biztos, hogy fertőtleníted vele az előszoba padlóját, és még a szomszédok is érezni fogják álmukban is. :) No de ez a rengeteg munka már most megérte. Bedoptunk pár pizzát a sütőbe, evés, 1-2 on the spot rész, hogy élvezhessük az új helyén a TV-t, és alvás.

Vasárnapra maradt a konyhaasztal, a konyha takarítása, és persze mindent átrendeztem a szekrényekben is. El is tartott 3 órán át, egészen amíg Feri fűrészelt, fúrt, csiszolt, méricskélt és alkotott. Fantasztikus lett, és jó magas. Igen a konyhapult kb. 20 cm-el alacsonyabb mint ami számomra kényelmes lenne, így szép magas asztalkát kaptam.  Lássuk konyha, előtte:

image_11.jpeg
és utána:

image_7_1.jpeg
Hát nem 100%-os a kép, de egyértelmű a változás, csodás! Bár még a fűszertartónak kellene két szeg, de majd egyszer ez is sorra kerül. A galériában láthatjátok a munka menetét, és Apci, láthatod a pálinkánk pontos mennyiségét, hidd el fogy az, csak hát 5 liter, az mégis csak 5 liter, a vegyi gyümi meg mégis csak vegyi gyümi. :)

Igen az utolsó képeken látható a zöld szőnyeg is. Elég kupis körülötte minden, van még mit le vinni a tárolóba. De ha ott lesz egyszer a fehér lakkozott szekrény, akkor csodálatos lesz ez is. Persze hátra volt még a porszívózás, újabb felmosás, elpakolás. És persze a vasárnapi pihenésből sem sok maradt. De egy hétvége alatt igencsak otthonosabbá sikerült varázsolnunk kis lakunkat.

Zárásként álljon itt két videó, amik bemutatják az új nappalinkat, étkezőnket, dolgozónkat. Aztán hogy mikor lesz folytatás, nem tudhatjuk, de ezt még biztos, hogy ki kell pihennünk.

És egyúttal itt szeretném megköszönni neked kedvesem, hogy mindez megvalósult! 

Számotokra kedves olvasóink, csak annyit írhatok még, ha szeretnétek élőben is látni a kis lakunkat, és persze minket is, sok-sok szeretettel várunk benneteket! 

süti beállítások módosítása